Üdvözöljük

Az immár hatodik éve megrendezésre kerülő ChinaHi-Tech Fair Budapest csúcstechnológiai fórum, a magyar-kínai gazdasági és üzleti kapcsolatok egyik kiemelt eseménye. Az idei rendezvény témájaaz innováció és a hightech, illetve ezek egyik kapcsolódása az ipari park, mint a tudás, fejlesztések, újdonságok helyszíne.

Ennek megfelelően az esemény első felében a kínai-magyar kapcsolatokról, a magyar innovációról, az abban rejlő üzleti lehetőségekről és fejlődési irányokról szóló előadásokat hallgathat. Az előadók között szerepel Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Korányi László, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettese, illetve kínai oldalról XiaoQian, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, ChenBiao, Shenzhen város alpolgármestere, a CHTF Szervező Bizottság alelnöke is.

A délután folyamán egy üzleti partnerkereső fórumra hívjuk, ahol lehetőséget biztosítunk magyar és kínai cégeknek, hogy tolmácsok segítségével megbeszéléseket folytathassanak jövőbeni gazdasági együttműködésükről. A két program között délben egy kellemes ebéd elfogyasztására invitáljuk Önöket.

A rendezvényre 2013. július 1-jén (hétfő) 9.30-tól kerül sor a budapesti Ramada Resort - Aquaworld hotelben, 1044 Budapest, Íves út 16.